tiszavirágzás

Javában zajlik a tiszavirágzás, vagyis a kérészek tömeges megjelenése a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, ahol több helyszínen is megfigyelhető a tiszavirágok nászrepülése – hívta fel a figyelmet az MTI-hez eljuttatott közleményében az Agrárminisztérium (AM).

Azt írták: a víz felett repülő rovarfelhő egyedülálló természeti látványosság, amely mára már szinte csak a Tisza és néhány mellékfolyójának napsütötte szakaszain figyelhető meg.

A tárca tájékoztatása szerint a tiszavirágzás mellett számos különleges és változatos élményt, látnivalót kínál a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság: egy látogatóközpont, 11 tanösvény és 17 különféle bemutatóhely segíti az élővilág megismerését.

Mivel az igazgatóság folyamatosan fejleszti kínálatát, számos hortobágyi kiállítás és a látogatóközpont is megújul, melyek átmenetileg nem látogathatók.

Azonban továbbra is sok érdekesség várja a vendégeket, köztük a Tiszakürti Arborétum, a Hortobágyi Vadaspark, a Cégénydányádi kastély és parkja, illetve Magyarország egyetlen személyszállítást végző halastavi kisvasútja – tették hozzá.

Közölték: a tanösvények látogatása az ingyenesen letölthető Digitális Tanösvény applikáció segítségével még informatívabb lett. Az aktív kikapcsolódást keresők pedig e-bike-, szakvezetett gyalogtúrákon, szafari- és lovasprogramokon vehetnek részt, emellett akár távcsövön keresztül is megcsodálhatják a térség különleges madárvilágát.

A Hortobágyi az ország első nemzeti parkja, 1973-ban alapították, a Hortobágy és Nagykunság tájait, valamint a Tisza-tó egyes részeit foglalja magába Az igazgatóság működési területén négy tájvédelmi körzet és húsz természetvédelmi terület található.

A különleges helyszíneket nemzetközi jogszabályok is védik, hiszen két Ramsari terület, egy bioszféra-rezervátum található itt, a Puszta pedig az UNESCO Világörökség része. A kiemelt védelem és figyelem biztosítja az élővilág változatosságának megőrzését – hangsúlyozta az AM.

Hozzátették: 2011-ben a nemzeti park területén jelölték ki Európa harmadik nemzetközi csillagoségbolt-parkját, melynek célja a természetes éjszakai környezet megóvása és az éjszakai élővilág értékeinek bemutatása.

A Hortobágyi-halastavon például „Az éjszaka hangjai” fantázianevű holdsétákon vehetnek részt az érdeklődők, ahol nem csak a nádi világ éjszakai életét, hanem a sötét égbolt csillagait is felfedezhetik.

A Hortobágyi Nemzeti Park élővilága rendkívül színes. Az itt élő madárfajok változatossága egyedülálló, a gémektől a récékén, ludakon, nádi énekesmadarakon át a darvakig vagy akár a rétisasig számos faj élőhelye.

Az igazgatóság élőhelyei ritka és különleges állatok számára is otthont adnak. Ilyen az őstulokhoz a ma élő szarvasmarha-félék közül a legjobban hasonlító hortobágyi tulok és a Przewalski-vadlovak.

Ezek a ritka állatok a látogatóktól elzárva, a pentezugi vadlórezervátumban élnek félvad körülmények között, és a legszigorúbb védelmet élvezik.

Kiemelték: ez a legnagyobb félvad körülmények között tartott állomány, a világon regisztrált 2200 Przewalski-vadlóból ugyanis 300 Pentezugban, illetve a Hortobágyi Vadasparkban található kisebb bemutató állományban él.

Kép forrása: Flickr / Szerző: Mirjana Rankov / Licence: CC BY-NC-SA 2.0

Friss cikkek innen:Barangoló

Comments are closed.