A vakond, főleg a meseábrázolásoknak köszönhetően kedves, bájos kis lényként él a köztudatban, elsősorban a városi emberek körében, és ez nem valamiféle ironizáló megkülönböztetés, hiszen amint kertben megjelenik, a legtöbbünk véleménye megváltozik.
A vakond ugyanis a gyep elcsúfítója, a veteményes kártevője, a friss telepítések rombolója, annak ellenére, hogy tényleg elragadó küllemű, bársonyos bundájú kisállat. A kerttulajdonosok azonban elsősorban a túrásokat és a kidőlt palántákat látják, és tenni is akarnak valamit az ügyben!
Érdemes még a vakondellenes módszerek katalógusba vétele előtt tisztázni, hogy a vakond valójában nem a növényeket támadja, sőt, igazából nem is növényevő, sokkal inkább a kártevőket, rovarokat pusztítja a föld alatt, valamint ne rejtsük véka alá, hogy hasznos kertlakókat, így például gilisztákat is fogyaszt.
Tevékenysége akár hasznos is lehetne, ha mindeközben nem tenne kárt a növényi gyökerekben, nem forgatná ki a palántákat, és nem rondítaná el a gyepet túrásaival, mindazonáltal aki megrögzött biokertész, akár együtt is élhet a kis földalatti emlőssel.
Aki azonban makulátlan pázsitot és vakondmentes veteményest szeretne, keresnie kell valamilyen hatékony módszert a fekete bundás ásógép ellen.
A vakond elleni harcban elvileg számos fegyverünk van, sokféle közszájon forgó módszer ismeretes, és számos régi, jól bevált (legalábbis annak mondott) praktika áll rendelkezésünkre. Szemezgessünk ezek közül néhányat!
Az alapvető eljárás, hogy olyan anyagot juttassunk a vakond föld alatti járataiba, mely valamilyen módon irritálja a kisállatot, ezért menekülésre, költözésre készteti. A szelídebb szerek közül szóba jöhet a dohány, a fokhagyma, esetleg a naftalin, melyek mind kellemetlen, szúrós szagúak, így a vakondot távozásra késztetik.
Ugyanakkor ezek az anyagok nem annyira elrettentőek, hogy tartós eredményt hozzanak, inkább veszélytelenségük miatt érdemesek kipróbálásra első körben.
Gyakran olvasni, főleg laikusoknak szóló internetes leírásokban vagy fórumbejegyzésekben, hogy alkalmazzunk gázolajos, benzines rongyokat, üvegcserepet, vagy nagyméretű szegeket, ezek azonban kifejezetten kerülendőek, ugyanis vagy ártalmasak a talajnak (a kőolajszármazékok nem valók a kertbe), vagy balesetveszélyt okozhatnak, például egy későbbi ásásnál, ültetésnél, vagy akár egy házikedvenc ebnek.
Azt is meg kell említeni, hogy a fizikai akadályok, mint például az üvegtörmelék csak arra jók, hogy megsebesítsék az állatot, a járat fúrását ettől nem hagyja abba, legfeljebb csak másfele folytatja.
Külön bekezdést érdemes az árasztásos eljárás, melyet előszeretettel ajánlanak, sőt, alkalmaznak is sokan. Ennek elméleti alapja, hogy a vízzel feltöltött járatokban a vakond vagy elpusztul, vagy a kellemetlenség miatt elköltözik, és máshol folytatja tevékenységét.
Több probléma is van ezzel az elmélettel, az egyik, hogy az átlagos kerti talaj roppant nagymennyiségű vizet képes elnyelni, elvezetni (a homokos, laza közeg még többet), így az árasztással a vízszámlákat ugyan nagyban növelhetjük, de a vakondot nem fogjuk tudni hatékonyan kiönteni.
A másik, hogy az elárasztott járatban a vakond nem fog tétlenül várni, hanem elmenekül, majd hamarosan visszatér, és folytatja, ahol abbahagyta. Az természetesen előfordulhat, hogy a vizes eljárással a felszínre kényszerítjük az állatot, ám a vakond rövidtávon meglepően fürge tud lenni, így nincs garancia arra, hogy el is tudjuk kapni.
Természetes és biokertészeti jellegű vakondűző lehet a vakondfűként is emlegetett hasindító kutyatej nevű növény, ennek a gyökere rettentően büdös, és ha megsérül a vakond karmaitól, a rettentő szag miatt a kisemlős azonnal meghátrál. Sajnos ez a vakondűzőként kétségtelenül hasznos növény mérgező, így például kisgyermekes kertekbe nem való!
Veszélytelen, de nem kimagasló hatásfokú módszer a félig leásott söröspalack, melynek csak a nyaka áll ki a földből. A szél fújására az üveg búgó hangot ad ki, ez pedig zavarja a vakondot.
Hasonló működési elven alapulnak a különféle ultrahangos riasztókészülékek is, melyeket mindig kapni a szakboltokban, kertészetekben, ám ezek hátránya, hogy a vakond idővel hozzászokik az általuk kiadott hanghoz, és már nem fog menekülni tőlük.
A befogás is egy lehetőség, a szakboltokban vásárolhatunk egyszerű és olcsó, nem mellesleg nem halálos befogó csapdákat. Ezeket az egy irányba átjárható csapóajtóval felszerelt csőszerű eszközöket a járatba kell elhelyezni, és kis szerencsével a vakond elcsíphető velük, hogy aztán egy távolabbi helyen, a természetben elengedhessük (hiszen védett állat, az elpusztítása nem járható és nem is ajánlott út).
Létezik egyáltalán üzembiztos, ténylegesen hatékony metódus? A válasz egyértelműen igen, nevesítve pedig ez a vakondháló. A vakondhálót a legjobb a tavasz korai szakaszában kihelyezni, ugyanis lefektetéséhez a gyepes felület teljes, mélyreható felásása szükséges, vagyis a pázsit felszámolásával jár.
Ez az eszköz egy sűrű szövésű, erős, ugyanakkor rugalmas műanyag háló, melyet a földfelszín alá egy bő arasszal kell lefektetni, így az alulról támadó kisállat egyszerűen nem tud a felszínre bukkanni, vagyis egészen biztosan nem hagy nyomot a felületen.
Nincs méreg, nincs vegyszer, nincsenek félsikert eredményező, fárasztó próbálkozások, a teljes siker garantált, azonban sajnos ennek átfogó földmunka, újrafüvesítés, és viszonylag nagy anyagi ráfordítás az ára.
Kép forrása: Pixabay.com