réti iszalag

A Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületét járva ezekben a hetekben a védett réti iszalag lila virágaiban is gyönyörködhetünk.

A boglárkafélék családjába tartozó, 20-30 centiméter magasra növő réti iszalag (Clematis integrifolia) a nedves, üde réteket kedveli. Legnagyobb tömegben a Maros mellett a Bekai-legelő ártéri mocsárrétjein fordul elő.

Az évek óta folyó, szürkemarhákkal történő legeltetés hatására sikerült visszaszorítani az invazív gyalogakácot, így az őshonos réti iszalag is élettérhez jutott. – írja a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága.

Néhol csak kisebb csoportokban, másutt több négyzetméteres, egybefüggő foltokban fordul elő. A Bekai-legelőn kívül szép számban rábukkanhatunk az árvízvédelmi töltések tövében is.

Az első virágok május közepén jelentek meg, a hónap vége felé pedig már tömegesen nyíltak. A réti iszalagok virágzása egészen június közepéig tart, így akik a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szabadon látogatható Bökényi-tanösvényét felkeresik, azok még sokáig gyönyörködhetnek benne.

A réti iszalag különféle változatai a kertészetek kínálatában is megtalálhatók, leggyakrabban az alábbi fajtákat forgalmazzák az üzletek: Clematis integrifolia ‘Blue Ribbons’, Clematis integrifolia ‘Floriss Vij’.

A többi Clematis fajtól eltérően, a réti iszalag nem kúszónövény, hanem tömött bokrot alkot így bátran ültethetjük évelőágyásokba. Szára egyszerű vagy elágazó, mereven felemelkedő.

Levélzetét tojásdad vagy tojásdad-lándzsás, épszélű, levelek alkotják, a levelek széle és erezete pillás-szőrös.

A kertészetben vásárolt növényt napos, világos vagy félárnyékos helyre, jó vízelvezetésű, tápanyagban gazdag talajba ültessük. Szereti, ha a talaját hűvösen és nedvesen tartjuk.

Kép forrása: Pixabay.com

Forrás: KMNP.hu; CityGreen.hu

Friss cikkek innen:Zöld

Comments are closed.