Az őszapó (Aegithalos caudatus) Magyarországon mindenütt elterjedt kistermetű madárfaj, mely bájos külsejével és kedves természetével, könnyen belopja magát a természetbarátok szívébe. A téli madáretetési időszakban könnyedén megfigyelhetjük a madáretető környékén, például a cinkegolyón akrobata módjára egyensúlyozva.
Csaknem egész Európában, valamint Ázsia nagy részén találkozhatunk vele, erdőkben, bokrosokban, árterekben, parkokban, lakott területeken egyaránt. Egyedül a teljesen fátlan, nagy kiterjedésű pusztákat és mezőgazdasági területeket kerüli el.

Kép forrása: Pixabay.com
Az őszapó meglehetősen apró termetű madár, mindössze 14 cm hosszú, törzse rövid és zömök. Kúpos, rövid csőre elől kihegyesedik. Lábai gyengék, ugyanakkor a cserjékben, fürgén mozogva ügyesen kapaszkodik meg velük az ágakon.
Hosszú farka, erősen lépcsőzetes, enyhén villás. Középhosszú szárnyában az első evezőtoll közel feleakkora, mint a második, a negyedik, ötödik és hatodik a leghosszabb. A hímek és a tojók színezete nagyon hasonló, a fiatalok őszapóké kissé eltér a felnőttekétől. Egyes példányok fején fekete sáv húzódik, de az sem ritka, hogy a fej teljesen fehér, ez a színezet a nemtől teljesen független.
Az őszapó hangja:
Az őszapó, nagyon jó természetű, társas madár, a fiókák kirepülését követően mindig csapatban mozog. Gyakran találkozhatunk vele a madáretetőkön is más madarak, például cinegék társaságában. Remek természetét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy többszöri sikertelen költés esetén, a párok segítenek más, közelben található őszapó pár fiókáinak felnevelésében.
Az őszapó évente csak egyszer költ, de a költés meghiúsulása esetén pótköltéssel próbálkozik. A fészket a hím és a tojó közösen, március első felében kezdi építeni, amely sokszor tönkremegy (megrongálódik) a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt. Emiatt nem ritka, hogy új fészket építő őszapó párokkal még április végén és májusban is találkozhatunk.

Kép forrása: Pixabay.com
Az őszapó mohából, zuzmóból, pókfonálból, tollakból, esetleg birkagyapjúból álló fészke teljesen zárt, csak egy kis, tollakkal fedett nyílás vezet a belsejébe. A tojó a kész fészekbe 9-11, nem ritkán 12 tojást rak. A 12-13 napig tartó kotlás, az utolsó tojás lerakása után kezdődik meg.
A fiatal őszapók 15-16 nap múlva hagyják el a biztonságot jelentő fészket, ezt követően a család egészen tavaszig együtt marad. A tavasztól őszig tartó időszakban a madarak táplálékául a különböző kistermetű rovarok és pókok szolgálnak, ősszel és télen növényi táplálékot, magokat fogyasztanak.
Az őszapó hazánkban védett, természetvédelmi értéke 25 000 Ft.
Képek forrása: Pixabay.com
Források: MME; Europamadarai.hu