A babakocsi kiválasztása nagy fokú figyelmet igényel, hiszen ez az a járgány, amelyet több éven át fogtok használni. Azt, hogy ezután hogyan szabod egyénire a kocsit, csupán rajtad áll. Szerencsére sok hasznos kiegészítő kapható, ezekből gyűjtöttünk össze néhányat.
1. Esővédő babakocsira
Az egyik leghasznosabb tárgy, ami a Baby Lion webáruház babakocsi kategóriájában is elérhető, az az esővédő. Ezt a praktikus kelléket sport babakocsihoz lehet beszerezni, így ha elkap benneteket egy kiadósabb zápor a séta közben, a babád akkor sem ázik meg.
Az átlátszó műanyag fólia egészen kicsire összehajtható, és a babakocsi aljában elhelyezhető. Viszont így mindig kéznél van, ha szükség lenne rá.
2. Babakocsibetét
Egy másik nagyon hasznos plusz felszerelés a babakocsibetét. Sokan azt gondolják, erre nincs is szükség, hiszen a járműben eleve van egy puha matrac, amin a baba kényelmesen pihenhet. Ám, akik gyakran sétálnak babakocsival, tudják, hogy az eredeti betét könnyen bepiszkolódhat, kiömölhet rá a cumisüvegből a folyadék, vagy más kisebb balesetek is történhetnek.
Éppen ezért jön jól egy kivehető, cserélhető, mosható babakocsibetét, amelyet ráadásul divatos mintázattal is kérhetünk. Egy egész szettet is összeállíthatunk így: övvédő, bundazsák vagy kézmelegítő is a része lehet az egyedi kollekciónak.
A babakocsibetét sokkal puhább, mint amit a gyártók eredetileg elhelyeztek a kocsiban, és alulról is kellően melegíti a babát. Jobban tud így pihenni tehát a gyerkőc, mikor sétálni indultok.
Előnye még, hogy a biztonsági övekkel is kalkuláltak a gyártók, ezért biztonságos utazást tesz lehetővé. Gumiszalagokkal rögzítheted a kocsihoz, így akkor sem csúszik el, ha a baba sokat mocorog. Sőt! Egy tépőzárral akár pillangópárna is tehető rá. Nagyon bájos és hasznos kiegészítő ez is.
3. Biztonságiöv-védő
Még egy dolgot szeretnénk a figyelmedbe ajánlani, ez pedig a biztonsági övet védő párna, ami szintén nagy védelmet nyújt a babának. A szorosan meghúzott biztonsági öv ugyanis néha túl kényelmetlen a gyerkőcöknek a séta közben, de ha egy pihe-puha övvédőt teszel a szíjra, akkor nemcsak egyedivé varázsolhatod a kocsit, de még a babádnak is jobb kedve kerekedik.
A 100% pamutból és minkyből készült termék több mintázattal is kapható, fiús és lányos kivitelben egyaránt beszerezhető. Autósülésekhez és babahordozóhoz is használható.
4. Babakocsi-kiegészítők a mamáknak
A Baby Lion bababoltban olyan praktikus babakocsi-kiegészítők is kaphatók még, amelyek az anyukák, apukák, nagyszülők számára jelenthetnek könnyebbséget a séta során. Ilyen például a felszerelhető táskaakasztó, amelyen kényelmesen elfér a pelenkázótáska.
Hasznos lehet továbbá az univerzális pohár- és telefonttartó is, amit könnyű felhelyezni a fogantyúra. Ha pedig fázik a kezed sétálás közben, használj kézmelegítőt, akár a gyerek bundazsákjával megegyező színben!
A babakocsi-kiegészítőkkel igazán egyedivé és kényelmessé teheted a járművet.
Hirdetés (X)