Perseverance

Megkezdte első tudományos kutatássorozatát a Marson a Perseverance. A NASA marsjárója dél felé tart, hogy megvizsgálja a Jezero kráter fenekét ősi mikrobiális élet jelei után kutatva.

Az első hetekben a missziót vezető csapat egy alacsonyan fekvő, kilátást biztosító helyre irányítja a rovert, ahonnan meg tudja figyelni a kráter legrégebbi geológiai formációit, majd elindítják az automata navigációs és mintavételi rendszerét – közölte a NASA.

A Perseverance június 1-jére végzett az üzembe helyezési szakasszal, letesztelte az oxigént generáló MOXIE (Mars Oxygen In-Situ Resource Utilization Experiment) nevű műszerét és végrehajtotta a technológiát tesztelő repüléseket az Ingenuity helikopteren.

A kenyérpirítónyi MOXIE a Mars légkörének szén-dioxidjából állított elő 5 gramm tiszta oxigént, amely egy asztronauta lélegzéséhez 10 percre lenne elég.

A Perseverance kamerái több mint 75 ezer képet készítettek, mikrofonjai először rögzítettek a Marson  hangokat.

A misszió tudományos feladata, hogy tanulmányozza a Jezero krátert, így a tudósok megérthessék a régió geológiáját és a lakhatóságát múltbéli lehetőségét, valamint hogy ősi, mikroszkopikus élet jeleit kutassák.

A missziót vezető kutatók a legimpozánsabb kőzet- és üledékmintákat azonosítják és begyűjtik, a jövőbeli missziók pedig lehozhatják ezeket a Földre alaposabb tanulmányozásra.

A Perseverance méréseket és teszteléseket is fog végezni, melyek a Mars jövőbeli, emberek és robotok által végzendő feltárását fogják segíteni.

Kép forrása: NASA/JPL-Caltech/ASU/MSSS

Friss cikkek innen:Tudomány

Comments are closed.