Szerző: A kis fakopáncs (Dryobates minor) szinte egész Európában elterjedt, Magyarországon a többi fakopáncshoz hasonlóan állandó madár és gyakorinak számít az ország szinte egész területén. Érdekessége, hogy mérete csak alig nagyobb, mint a verebeké, ami előnyt jelent számára a táplálkozás során, mivel így az egészen vékony ágakra is kimerészkedhet.
A kifejlett madarak testhossza mindössze 15 cm, testtömegük 17-25 gramm, míg szárnyfesztávolságuk 25-27 cm. A nagyobb termetű fehérhátú fakopáncshoz hasonlóan ennek a fajnak sincsenek fehér vállfoltjai. A hímek fejtetője vörös, a tojóké fekete, hátuk keresztsávozott, testaljuk fehér. Farkukat támaszkodásra is használják.
Nyáron főként a lombkoronában lévő rovarok, lepkék hernyói, levéltetvek, pókok, és kétszárnyúak jelentik táplálékát. A hűvösebb, téli időszakban, amikor a falevelek lehullnak, sűrűbben látható a fák törzsén, ahol a kéreg alatt keres táplálékot, ilyenkor a madáretetőkön is felbukkan.
A kis fakopáncs hangja:
Évente általában egyszer költ, azonban, ha az első költése meghiúsul, akkor pótköltéssel is próbálkozik. A tavaszi nászidőszakban a hímek gyors kopácsolással, „dobolással” hívják fel magukra a tojók figyelmét. A puhafákba, vagy gyümölcsfákba vájt odút a hím és a tojó közösen készíti.
Fészekalja 5-6 tojásból áll, melyeket a tojó az odú csupasz aljára, naponta rak le. Miután teljessé vált a fészekalj, megkezdődik a 14 napig tartó kotlás, a kotlásban a hím is részt vesz, hasonlóan a fiókák etetéséhez, melyet a hím és a tojó szintén közösen végez. A fiatal kis fakopáncsok háromhetesen hagyják el a biztonságot jelentő odút.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1997-ben és 1998-ban a kis fakopáncsot „Az év madarává” választotta a hazánkban élő többi harkályfajjal együtt. Hazánkban védett, természetvédelmi értéke 50 000 Ft.
Kép forrása: Pixabay.com
Források: MME; Europamadarai.hu
