jégmadár

A jégmadár (Alcedo atthis) Európában, Skandinávia nagy részének és a Brit-szigetek északi területeinek kivételével gyakori madárfaj. Ázsiában Japánig terjed előfordulási területe, emellett Észak-Afrikában is költ. Nyugat-Európában állománya csökkenő tendenciát mutat, Európa többi részén stabil.

Magyarországon állandó madár, mely télen a be nem fagyó folyóknál vészeli át a zord hónapokat. Erősen kötődik a vizes élőhelyekhez, főként a mély vizű tavakhoz, patakokhoz és folyókhoz, mivel táplálékának nagy részét a halak és a vízi rovarok teszik ki.

Gyakori látvány, ahogy a víz felett szitál, szinte kolibriszerűen egyhelyben „lebeg”. Szintén jellemző rá, hogy a víz fölé behajló ágakon, mozdulatlanul lesi a víz tetején úszó apró halakat, majd pedig lecsap. Territoriális madár, a költési időt leszámítva, még saját párját sem tűri meg vadászterületén.

A kifejlett jégmadár testhossza 16-17 cm, szárnyfesztávolsága 24-26 cm, testtömege 34-46 gramm. Zömök testalkatú madár, rövid farokkal és egyenes, hegyes csőrrel. Színpompás tollruhájának köszönhetően, az egyik legszebb hazai madárfaj.

jégmadár

Kép forrása: Pixabay.com

Fejbúbja, tarkója, háta és farka csillogó kék árnyalatú. Szemétől a fülnyílásáig rozsdaszínű folt húzódik, ettől lefelé a nyakán egy kis fehér folt figyelhető meg. Torkát ugyancsak fehér folt díszíti. Hasa rozsdaszínű, lába vörös.

A jégmadár nem csak a táplálkozás miatt kötődik erősen a vizes élőhelyekhez, fészkelőhelyét ugyanis meredek partfalakba vájva alakítja ki. Évente egy alkalommal költ, melyhez eleinte csőrével, majd lábával, akár 50-100 cm hosszú költőüreget is kialakíthat.

Fészekalja 6-10 tojásból áll, melyeket a tojó a költőüreg végébe rak le. A 20 napig tartó kotlás során, a tojó és a hím is ül a tojásokon, a fiókákat is közösen etetik, az etetésben való részvételük azonban páronként eltérő mértékű.

A fiókák 25 nap után repülnek ki, ezt követően szétszélednek, és önálló, magányos életet folytatnak. A jégmadár Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 50 000 Ft.

Képek forrása: Pixabay.com

Források: MME; Europamadarai.hu

Friss cikkek innen:Állati

Comments are closed.